Kéleshalom Község hivatalos weboldala / 
Településünkről / 

Fekvése

Kéleshalom Hajós és Jánoshalma között helyezkedik el.

Története

A község történetét számos érdekesség szövi át; hol a szerencsejáték döntött sorsa felől, hol s területet megvásárló telepesek hagyták el titokban a földet (innen a vidék neve: Illancs). A község 1952-ig közigazgatásilag Jánoshalmához tartozott, 1990-ben vált ismét önállóvá.

Nevezetességei

A település egyedi turisztikai értéke a külterületén található, fokozottan védett Kéleshalmi homokbuckák, az ún. ősborokás. Korában a vidék vadban gazdag erdői elsősorban a vadászokat csábította a térségbe. Ma már azonban az ősborokás természetvédelmi területe és a közeli mocsárvilág nyugodt, békés, háborítatlan természeti környezete lett kedvelt kirándulóhelye a természetjárást, a lovaglást, a kerékpározást kedvelőknek.

A településen több család is rendelkezik hintóval, így a környék lovaskocsival is bejárható. Kéleshalom jelentős építészeti emléke a római katolikus templom, valamint s második világháborús emlékmű. Rendezvények tartására lehetőséget biztosít a felújított Művelődési Ház. A településen minden évben megrendezésre kerül a kettes fogathajtó verseny.